2021. december 11., szombat

Filc ételek

Ezt még az év első felében készítettem nagy-nagy szeretettel kislányunk júniusi születésnapjára. Az ételekhez Multifelt idea gyapjúfilcet használtam, a tömőanyag szintetikus. Az egyes ételek megvalósításához az ötleteket a Pinterestről merítettem. 







Falvédő farmernadrágokból

Szükségünk volt egy falvédőre, de sehogy se találtam olyat, ami igazán tetszene, vagy nagyon drága lett volna. További fejtörést okozott, hogy vályogfalhoz kellett esztétikusan rögzíteni. Végül addig kutakodtam és inspirálódtam az interneten, míg végül a falra tépőzárhazható megoldás mellett döntöttem. A szekrényemben gyűlő rengeteg anyagot áttúrva egyértelműen körvonalazódott, hogy a farmerek szárából fogom megvarrni, hiszen az ágytakaró már úgyis kész, szintén farmerből. 

A falvédő eleje szándékosan nem egyforma vastagságú csíkokból áll.A hátulja egy réges régi alig használt paplanhuzatból lett kiszabva.A közepére vékony közbélést tettem, ez is volt itthon, a korábbi varrónő szomszédunktól kaptam.A ferdepántot a szélére én magam varrtam szintén meglévő anyagból, nyilván nem tökéletes, de a végeredmény szerintem összességében eléggé szép lett.
Egyedül a tépőzárat kellett beszereznem, és mivel a farmernak azért van súlya, nem akartam kockáztatni, és végül a 10 cm szélesből rendeltem, hogy biztosan megtartsa. Sajnos csak párban adták a horgas és a puha felet (gurigában,nagy kiszerelésben lettvolna külön) , így 2-2 métert vettem a ragaszthatóból és a sima tépőzárból is. A ragasztós tépőzár horgas fele ment a falra, a sima varrható tépőzár puha fele pedig a falvédőre. A tépőzárat a legvégén varrtam rá.









2021. január 20., szerda

Karácsonyi kisgyermekes ajándékok

Furcsa, hogy több, mint egy éve nem posztoltam semmit, de egy örökmozgó kislány mellett hiú ábránd volt, hogy lesz időm kreatívkodni. Mondjuk ez azért nem teljesen igaz, mert a kislányunkkal már jókat festegetünk, gyurmázunk, néha 1-1 vonalat a papírra rajzolunk, de a produktum egyelőre nem erre a felületre való. :D

Viszont szeretném nektek megmutatni, hogy mit készítettünk 2019 karácsonyán az akkor fél éves, és 2020 karácsonyán a már 1,5 éves kisasszonnyal.

2019-ben teljesen bababarát festéket szereztem be, és ezt használva vettem le a babánk lábának lenyomatát, majd stabilo filctollakkal egészítettem ki a mintát mielőtt a szemek és a filc orr felkerültek volna rá. Ezekkel a képeslapokkal és saját készítésű karácsonyi fotókkal kedveskedtünk a szeretteinknek. 
A képeslapok több pinterestes ötlet egybegyúrásából születtek.




2020 karácsonya a járvány miatt nagyon szomorúra sikerült, de azért készítettünk szépségeket. Levegőn száradó gyurmát a kislányommal együtt kinyújtottuk és kiszaggattuk, majd a már említett babarát fetékkel hagytam hogy kipingálja a ded. 2 dísz esetében belenyúltam (hogy telibe legyen festve), de aztán rájöttem, hogy jobb, ha én egyáltalán nem adok a festéshez semmit, legyen úgy, ahogy egy 1,5 éves szerint jó. :) Aztán "közösen" felkötöttük rá a szalagokat, értem ezalatt, hogy én kötöttem, a lányom meg közben tekerte le a spulnikat. :D


Nem mondom, hogy bonyolult dolgok ezek, de úgy éreztem mindenképp itt a helye a blogon. Azt se mondom, hogy hamarosan újra jelentkezem, de bíztató, hogy most már esténként van kis lopott időm az alkotásra. :)

És közben remélem, hogy még vagytok, megtaláltok és olvastok. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...