2013. március 3., vasárnap

Szalvéta csere-bere

Flóra hozta fel nem is olyan rég a témát, hogy gyűjti-e még valaki a szalvétákat. Nagyon jó emlékeket idézett fel bennem ez a bejegyzés. :)
Én régen gyűjtöttem, volt rengeteg nagyon-nagyon régi is a gyűjteményemben, melyeket én is ismerőstől kaptam. Aztán egyszer csak megelégeltem, és a többségét elajándékoztam egy szalvéta gyűjtő lánynak, a maradékból pedig decoupage technikával készítgettem ezt-azt.
Utólag már bánom, hogy akkor továbbadtam rajtuk, de az vigasztal, hogy jó helyre került.:)

Az emlékek felidézése arra ösztönzött, hogy szedjem elő a szalvétáimat, és ajánljam fel cserére azokat, melyekből nekem több is van.
Íme tehát a választék, ami nem sok, de nagyon-nagy örömmel küldök belőle annak, aki kéri.
Írjátok meg, hogy melyikből szeretnétek és hány darabot, majd a dittisdolgok@freemail.hu címre küldjétek el a címeteket.
Cserébe én is szalvétákat kérnék, mindegy milyet, rátok bízom! :)
Ha nem tudtok küldeni szalvétát, semmi baj, akkor a postai díj megtérítését kérem csupán.

Most ebből a 12 szalvétából tudok küldeni:

Kisalakú szalvéták (a napraforgósból, az angyalkásból csak néhány darab van)
Ibolyás és napraforgós :)
Húsvétos és tavaszos
Hóemberes
Teás és romantikus


6 megjegyzés:

Gonda Hajnalka írta...

Jaj Ditti! Csak nEEEm??? Én nem bánom csereberéljünk"! Majd beszélünk akkor róla!

Ditti írta...

Oké, szuper lenne, majd beszéljünk róla persze! :)
Minek szól a "csak neem?" ?

Gonda Hajnalka írta...

Hát hogy csak nem megint gyűjtöd? Szerintem gyűjtsünk össze vagy 50 db-ot és hajrá...?!?!?

Ditti írta...

Még nem tudom..igazából nektek szeretnék főleg segíteni, és a gyűjteményeteket gyarapítani. Amit meg küldtök, abból én valószínű előbb-utóbb alkotok vmit. Vagy mégiscsak újra elkezdem gyűjteni...Bár nehét úgy, hogy fantasztikusakat ajándékoztam tovább kb. 6 éve...És egy szlovák lánynak épp tegnap küldtem pár darabot! :)

Ditti írta...

Ja és jó, gyűjtöm, és ha lesz kb. 50 csereszavatos, szólok! :)

Gonda Hajnalka írta...

OkÉÉ!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...