2015. szeptember 27., vasárnap

Kaspók tejfölös dobozból

Szükségem volt hirtelen pár kisebb kaspóra, így pár perces munkával elkészítettem ezeket az egyszerű darabokat nagy kiszerelésű tejfölös dobozokból.






2015. szeptember 12., szombat

Csipkemintás gyurmadíszek

Maradt egy kevés fehér süthető gyurmám, amit a beszáradástól szerettem volna megmenteni. Mivel ez az ötlet már sokszor, sok formában szembejött velem, így most én is kipróbáltam.



A süthető gyurmát két sütőpapír között vékonyra nyújtottam, az utolsó pár nyújtásnál csipkét tettem rá és így nyújtottam. Óvatosan lehúztam a csipkét, sütikiszúróval szaggattam, szívószállal lyukasztottam, kisütöttem. Spárga akasztóval lett teljes a mű. :)











2015. szeptember 6., vasárnap

Szobaajtó szívfüggők

Már rengetegszer találkozhattatok szívfüggővel a blogomon, ezúttal egy vidéki fogadó 3 szobájának ajtajára készítettem ezt a három szívfüggőt.
A szöveget közösen egyeztettük a megrendelővel, színben a kérés a természetes, natúr vonal volt.
Találtam két csodálatos gyöngykupakot a gyöngyös dobozom alján, így két szívfüggőt bojtját ezzel tudtam díszíteni.
A belsejükbe a tömőanyag mellett sok-sok szárított menta került. :)









2015. augusztus 20., csütörtök

Matyó tulipános medál 2.

Tavaly már megfűztem piros-fehér változatban, ezúttal kérésre piros-feketében készült.Így is nagyon szép szerintem.
Nektek hogy tetszik jobban?

A mintáért ismét köszönet Kikinek.



2015. augusztus 10., hétfő

Tojástartóból ajándékcímke

Nagyon meleg volt tegnap, nem igazán tudtam magammal mit kezdeni.
Régóta tervben volt, hogy saját készítésű ajándékcímkéket fogok készíteni, mert a csomagolásra korábban sosem maradt elég energiám, így azok nem is igazán lettek kreatívak, egyediek.
Első lépésként beszereztem pár kedves kis pecsételőt meg egy formanyomót (ez utóbbit most nem használtam).
Aztán arra gondoltam, kéne venni valamilyen különleges papírt, majd jött az ötlet, hogy ha már úgyis ennyire meleg van, készítek tojástartókból "papíruszt", hiszen a melegben hamar meg fog száradni, és így is lett. Sajnos fázisképek ezúttal nem készültek, de azért részletesen leírom a pontos menetét, higgyétek el, gyerekjáték! (és igyekszem utólag fázisképpel is kiegészíteni majd ezt a bejegyzést)


Hozzávalók:

  • tojástartók (csak az a részük jó, amin semmilyen felirat nincs) , lehet színes is, én két barnásat, meg egy fehéret használtam. Lehet a színeket keverni is, akkor érdekes egyveleg lesz a végeredmény. :)
  • mintázáshoz vastagabb csipke (én csak a fehéret mintáztam)
  • botmixer
  • nyújtófa, gyúródeszka
  • sűtőpapír
  • lyukasztó, ár
  • pecsételő, ennek hiányában transzferálással érhető el ugyanez az eredmény
  • spárga (én vastagabbat és vékonyabbat is használtam)

1., A tojástartókat apróra darabokra cincáljuk, vízbe áztatjuk kb. 5 percre. Annyi vizet öntsünk rá, ami ellepi, ha a kezünkkel lenyomkodjuk a cafatokat.

2., Botmixerrel teljesen pürésítjük.

3., Lazán kinyomkodjuk (nem szabad erősen kinyomkodni, mert akkor nem lesz formázható, ha meg nagyon vizes, akkor szintén nem jól kezelhető). Érdemes egy szűrőbe tenni, hagyni lecsöpögni kicsit, enyhén tenyérrel rányomni, így könnyebb egyenletesen kinyomkodni, mint a markunkba fogva.

4., A gyúródeszkára zsírpapírt teszünk, rátesszük a masszát,és óvatosan kinyújtjuk. Lassú mozdulatokkal dolgozzunk, különben "elszakad" a massza. Érdemes kicsit megdönteni a gyúrótáblát, és egyirányba nyújtani a vége felé: így sok felesleges vizet ki tudunk préselni a masszából nyújtás közben, ami szépen lefolyik.
Ha mintázni szeretnéd, a zsírpapírra fektess egy csipkét, erre tedd a masszát, és így nyújtsd ki, és hagyd megszáradni. A végén szépen le tudod húzni róla a csipkét. Én a fehér tojástartót használtam fel így.

5., Meleg helyre tesszük, hagyjuk teljesen megszáradni. Én tegnap este tettem ki a kertbe az asztalra, ahol tűzte a nap ma délelőtt. 11-re már teljesen megszáradt, enyhén felpúposodott, de nem baj, úgyis kis darabokat vágtam belőle. Ha azt szeretnéd, hogy ne púposodjon, helyezz rá egy rácsot például, amikor félig már száraz.

6., Ezután vágjuk tetszőleges darabokra, lyukasszuk. Nem centiztem sem a vágásnál, sem a lyukasztásnál, csak érzésre dolgoztam, mert nem volt cél, hogy 100%-ban egyformák legyenek, sőt! Nekem a lyukasztómba nem mindegyik fért bele, hiszen nem tudtam teljesen egyforma vékonyra nyújtani (ha beletuszkoljuk a lyukasztóba "csakazértis", akkor biztos, hogy elszakad, nekem legalább 10 db veszett így kárba...). A vastagabb elemeket kézi árral lyukasztottam. A csipkével formázott papírlap egyáltalán nem fért bele a lyukasztóba, és annyira recés lett, hogy nyomdázni is csak a lent látható egyetlen feliratot tudtam rá, a többi nagyon hiányosan ment át. Lyukasztás közben óvatosak legyetek, a papír könnyen szakad.
Ha nem mintázzuk csipkével, akkor a papírnak arra a felére pecsételjük a mintát, amelyiken nyújtottuk, mert az lesz egyenletesebb, vagyis azon lesz szebb a minta.
Ha nincs pecsételőd, lehet transzferálni is rá szép mintákat.

7.,  Végül belefűzzük a megkötőjét, és mehet a kézzel készült ajándék csomagolásra.





csipkemintás: vastagabb csipkét kellett volna választanom, mert elég gyengén látszik a minta.




Vastagbetűs vastag spárgával, vékony betűs vékony spárgával. :)

2015. július 20., hétfő

2 farmerből 1 táska és 2 párna

Már egy ideje nem dobom ki az elszakadt, kinőtt, elnyűtt farmereket, mert nagyon sokoldalúan újra lehet hasznosítani ezt az anyagot. Ezúttal egy Tommy Hilfiger drapp férfi farmernadrág és egy no name fehér női farmernadrág volt a kiindulási alap.
Nagyon letisztult, egyszerű díszpárnahuzatokat szerettem volna varrni, ezért túl sok díszítést nem kapott, a csíkozás szerintem épp elengedő.
Mivel nagyon tetszett ez a szín-páros, a leeső darabokból még összehoztam egy kétoldalas táskát, ami egy csíkos bélést kapott, amihez egy réges-régi, sosem használt férfi pizsamafelsőt vágtam szét. Jobb lett volna, ha kicsit nagyobbra sikerül, de ekkorára jött ki.A pántjait is toldanom kellett fehér anyaggal, hogy elég hosszú legyen, de végül nagyon csinoska lett.

Szóval 0 Ft-ból is lehet alkotni, csak ezt akartam mondani. :)








2015. július 8., szerda

Levendula páros :)

Rendelésre készült ez a páros, és olyan sikere lett, hogy már a következőt készítem. :)
Először fogtam a fejet, hogy fiút kértek levendulából, és féltem, nem fogom tudni összehozni a nőies levendulát a férfias vonásokkal, de végül sikerült. Azt hiszem. :)




FRISSÍTÉS!

Azóta már ők is elkészültek...:)









2015. július 6., hétfő

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...