2012. augusztus 3., péntek

30-31. hét: Lili és Milu

"egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél"


A két napos kis cirmosra gondoltam, amikor az állatorvosnál hagytam a mamiját. Bíztam benne, hogy a műtét sikerül, a mami meggyógyul, a teje nem apad el, és nem dobja el magától a picúrt.

A vasárnapi fialás után éreztem, hogy valami nincs rendben, de mivel másnap szépen evett és dorombolt, valamint hagyta hogy  a hasát simogassam, nyomkodjam, azt hittem, egészséges. Kedden viszont nagyon rosszul volt... Aggódás, gyomorgörcs, sírás, hiszti, rohanás, cicanyugtatás, várakozás, kedves állatorvos, cicától búcsú, otthon pityergés, aggódás, este cica haza hozatal, szerdán szabi, egész napos cicafelügyelet, rengeteg simogatás, kézből etetés, odabújás, nyugtatás, félmosoly az arcomon, hogy talán túlvagyunk a nehezén.

A picúr alig született meg, de máris el kellett használnia egy életét a kilencből azért, hogy életben maradhasson. Szépen küzdött, és a mamija is. Már jól vannak: Lili tökéletes mama, a kis Milu (mert én csak így hívom, azt hiszem kislány) pedig bájos, örökmozgó, állandóan szopizó kiscica. Egyedüli, aki élve született.

Lili 8,5 éve a macskánk. És bár ő nem egy átlagos, hízelgős, dorombolós, mindenkihez odabújó macska (csak anya és én vagyunk, akiket teljesen elfogadott), mégis, a tekintete mindent elárult, amikor már jobban kezdett lenni. Azt hiszem, megköszönte. :) Nincs mit Lili, hiszen felelős vagyok érted, mert megszelídítettelek.

Büszke vagyok a családomra és a barátomra, akiknek nem is volt kérdés, hogy a drága műtétet válasszuk.


Műtét másnapján, összebújva, fáradtan: Lili és  a 3 napos Milu
Ne haragudjatok,de nagyon nehéz napok vannak mögöttünk (és nem csak a cica miatt), így a kreatív munka hiányában a fenti történetet tudom csak elmesélni. Fogadjátok szeretettel, és szorítsatok Liliért! :)

3 megjegyzés:

Edit írta...

Jött e leveled, én meg azt hittem elkerülte a figyelmem a bejegyzésed, de látom nemrég tetted ki.
Jajj ez nagyon stresszes lehetett. És a picivel addig mit csináltatok, amíg a mama távol volt?
Nagyon drukkolok, hogy rendbe legyen minden.

Flóra írta...

Örülhetnek a cicusok, hogy ilyen gazdijuk van, te meg azért, hogy ilyen barátod van! Pusz
Írj a cicusokról!!!

Ditti írta...

Köszi lányok! Majd a későbbiekben lesznek képek a piciről, akit anyu egyébként Zserbónak hív, és a mai mázsáláson pontosan 12,3 dkg-ot mutatott alatta a mérleg. :) Óriási pocakja lett. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...