2013. április 28., vasárnap

Neszeszer és papírzsepi tartó

No kérem, íme, bemutatom az első szakszerűnek nevezhető varrományaim. :)

Már említettem, hogy sosem tanultam varrni, de azért mókolgatok ezt-azt a varrógéppel. Most viszont valami színvonalasabb munkát szerettem volna készíteni Ádám anyukájának névnapjára. Tudom persze, ez még mindig nagyon kezdő szint, és nem kell hátast dobni a teljesítményemtől, de én annyira örültem, hogy sikerült megvarrni, hogy el sem tudom mondani! :)
A Pinteresten már egy ideje gyűjtögetem az egyszerűbb varrásos ötleteket, és most végül elhatároztam, hogy ezt a neszeszert megvarrom a papírzsepi tartóval együtt, ha törik, ha szakad.
Papírzsepi tartót egyszer már varrtam egy ingyenes tanfolyamon, itt megnézhetitek, és lehet összehasonlítani. :)


A neszeszer szabásmintáját és elkészítési útmutatóját itt, a papírzsepi tartóét itt nézhetitek meg. Szuperül le van írva mindkettő, úgyhogy a kezdők is bátran nekiállhatnak!
(Azt mondjuk nem értettem, hogy bár 0,6 cm-es varrásszélt tartalmaz a minta, és több helyen írja is, hogy talpszélesen varrjunk (ez pont  0,6 cm), a képeken viszont láthatóan jóval nagyobb a varrásszél... Na mindegy, én 0,6 cm-rel varrtam végül, és szerintem így szuper lett.)



Ami nekem gondot okozott, de végül megoldottam (hátha másnak is segít, ezért leírom):
Hogyan kell felvasalni a vetexet? 
Van egy molyhos és egy keményebb oldala, de nem tudtam melyiket kell az anyagra fektetni, nos kiderült, a keményebb oldalát...a puhát pedig vasaljuk.
Mi az a talpszélesség?
Talpszélesség = a talp szélének és a tűnek a távolsága, ha az anyag szélén vezeted a talpat, akkor talpszélességnyire fog varrni a tű
Mit csináljak ha nincs cikk-cakk varrómód a gépemen (ez a pzs tartónál volt kérdéses)?
1. olyan anyagot választok, ami nem foszlik (én így tettem), vagy
2. belevasalok vetexet (egy ismerős javasolta)

14 megjegyzés:

kyOrsi írta...

no ezzel a neszeszerrel én is megpróbálkozom majd, a lányaimnak... pzs. tartót meg magamnak:)

anyagom, díszítésnek szánt csipke, szalag van, csak vetexet kell vennem...:)

ügyes vagy!!

Ditti írta...

Orsi, köszi! Nekem is csak a vetexet kellett vennem, meg gyűjtenem magamban az erőt, hogy belevágjak. A lányaid tuti imádni fogják, neked meg biztos sikerélményt ad, ha elkészíted! :)
Én már rajta vagyok a következőn, és pzs tartót én is szeretnék készíteni magamnak is. :)

Edit írta...

Jajjj a szívem.... :D olyan gyönyörű lett...annyira imádom az ilyeneket. De most a kertben vagyok épp, a krumpli már a földben, és a takarmány kukorica nagyrésze is. Szóval egyszer talán a következő életemben ha lesz időm varrni, én is fogok :d Na jó remélem majd még ebbe is belefér :D
Nagyon ügyi vagy! :)

Eri ka írta...

Nagyon szépek lettek!! Ügyes vagy!!

Zsimama írta...

Ügyes vagy! Nagyon szépek lettek. Gomb-csipke.., nagyon feldobja a neszit!

Belli írta...

Gratulálok,írtó ügyes vagy!!!!Én nem merek belevágni,pedig mennyire de mennyire vágyok ilyenekre...:)))Szuper lett mindkettő!!!Puszi

Ditti írta...

Edit: nyugi, én is folyamatosan a kertet túrom.:D Erre most azért volt időm, mert a fogam miatt tilos volt a kertészkedés (hajolás, erőlködés miatt).
Erika: nagyon köszönöm, tőled ez igazán nagy dicséret nekem! :)
Zsimama: köszönöm!
Belli: óó, nyugodtan belevághatsz pedig! Biztos, hogy sikerül! Mondjuk egyszer nekem is vissza kellett bontani, mert annyira figyeltem,annyira koncentráltam, hogy végül csak rossz helyre varrtam először a tépőzárat. :D Még szerencse, hogy idejében észrevettem. :)

Flóra írta...

Hű a mindenit de jó szabásmintád van! A múltkor én is kerestem, de nem találtam, vagy nem értettem...így kísérletezve belefogtam magamtól...
De még akarok magamnak is és Kirának amolyan pelusosat ( bár ideje volna róla leszokni!)...
Nagyon szép lett! Dittis!!! Olyan klassz, hogy a stílusod benne van! Gratula! Szép munka!!!!

Ovi Varázs írta...

Még hogy nem tudsz varrni!!!:))) Hát ez nagyon szép lett!!!:))) Látod minden rosszban van valami jó!!!:)))

Ditti írta...

Flóra: akkor remélem ez a szabásminta elnyerte a tetszésedet! :) És köszi! Már készül a következő! :)
OviVarázs: Igen, minden rosszban van valami jó! :) Amíg varrtam, nem is figyeltem oda, hogy fáj a fogam, úgy kikapcsolt. :)

Mazsi írta...

Kedves Ditti!

Gratulálok a neszeszerhez és a zsepi tartóhoz. Remek izléssel válogattad össze az anyagokat, és dekoráltad! :)

További jó varrást!

Majoros Zsuzsa

Mazsi írta...

és a varrásszél a fotón is 0,6cm, legfeljebb torzít a kép. :)

Ditti írta...

Kedves Zsuzsa! Köszönöm! :) Hát, lehet, hogy valóban a kép csal, vagy az én ősezeréves csepel varrógépem nem varr 0,6 cm szélesen, vagy én vagy vak, de mindegy is, mert végül megoldottam! Még egyszer nagyon köszönöm a leírásokat, fogok még varrni az oldalatokról, az biztos! :)

Ovi Varázs írta...

Gyönyörű neszeszer és még egy ajándék is belefér! Kukkants be hozzám!!!:)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...