2013. december 29., vasárnap

Fiús párnahuzatok

Egy apukának és egy fiútestvérnek elég nehéz kitalálni, hogy mit készítsen az ember lánya bármilyen alkalomra, mert ugye a fiúknak nem elég, ha "cuki" valami, de legyen azért hasznos is, meg igényes is, szép is.
Ebben az évben karácsonyra a párnahuzatra esett a választásom, természetesen párnával együtt.
A belső párnát az IKEA-ban vettem, a huzathoz az anyagot pedig egy turkálóban szereztem be 1000 Ft-ért (ebből kijött a két huzat, egy bevásárlószatyor, és még maradt is belőle bőven). Az anyag eredetileg egy függöny volt, nagyon szép, hibátlan állapotban. Leszedtem róla a függönyráncolót, kibontottam a varrásoknál, mostam, vasaltam, és kezdődhetett a szabás-varrás. Lehet, hogy több előkészületet igényel, mint az új textilek használata esetében történő varrás, de szerintem megéri, mert egyrészt környezettudatos, másrészt olcsó, harmadrészt pedig igen egyedi anyagokra lehet így szert tenni.
Sima, hátul bújtatós huzatot varrtam, mert a zippzár bevarrás, vagy a gomblyuk készítés egyelőre nagy falat lenne nekem.
A huzatokat szavakkal díszítettem. Ehhez egy színben harmonizáló anyag hátuljára vetexet vasaltam (hogy ne foszoljon), majd kivágtam a kézzel rajzolt betűket (fontos, hogy a betűk tükérképét rajzoljuk az anyag hátoldalára!), végül pelenkaöltéssel rögzítettem a huzatra.






6 megjegyzés:

Horváth Emerencia írta...

Nagyon szépek lettek, a betűket kézzel varrtad a párnahuzatra?

Belli írta...

Csak ismételni tudom magam...nagyon klassz dolgokat varrtál,borzasztó ügyes vagy!Nagyon tetszenek:)

Monika írta...

Ó!Nagyon köszönöm az ötletet!!!! Készültem párnahuzatokat varrni,még neki sem álltam,de jó lesz az még! És a nevet rá kell hímezni!

Ditti írta...

Nagyon kedvesek vagytok, köszönöm! Emerencia: igen, a betűket kézzel varrtam a huzatra pelenka öltéssel. :)

sucika írta...

Nagyon szép, igényes munka! Jó ötletet adtál következő karácsonyra. Köszi. :))

Ditti írta...

Szívesen, Sucika! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...