2014. január 5., vasárnap

Kilincscicák újra

Nem szoktam sorozatba gyártani semmit. Persze van, hogy egy dologból több is készül, de sosem egymás után, mindig el kell telnie kis időnek,és alkotnom kell valami mást, különben unom, és elkezdem "utálva" csinálni, és emiatt a végeredmény sem lesz szép. A hosszú évek alkotómunkája után az első nagyobb (úgy értem aprólékos) dolog, aminek nekiálltam, és egy lélegzetvétellel elkészítettem, azok ezek a kilincscicák. Azt hiszem szerelmes vagyok beléjük, és akár már holnap ismét szeretettel tudnám varrni őket, pedig csak pénteken lettek kész. Egyelőre nem tudtam (tudtuk) eldönteni, melyik maradjon nálunk, de bármelyik is marad, a maradék 3-nak is megvan már gazdája. Nektek melyik tetszik a legjobban?
(Korábban már készült ilyen cica rózsaszín színben, itt megnézhetitek.)



  


8 megjegyzés:

Edit írta...

Nagyon édik! :))) Majd alaprajzot tudsz adni? Nekem a világoskék mintás jön be. Alulról a második sor :)))
(tanulok ezerrel, de anyumnak megvarrtam az ablakpárnáira a huzatot, (na nem kell nagy művészet hozzá, csak tolni kell egyenesen az anyagot)de kimaradtak kicsi darabok, és kis szíveket csináltam, akasztóval. És úgy belelendültem én is, csináltam vagy tizenötöt :))) Mindenhol azok lógnak :)))
Szóval ha lesz időm majd a vizsgák után ilyet is varrnék :)))

Ditti írta...

Szia! Mintám igazából csak saját magam által kézzel rajzolt van, majd a héten beszkennelem neked, és elküldöm e-mailben. :)
Nagyon örülök, hogy tetszenek! :)
A szívecskéidet majd megmutatod? :)

Edit írta...

Persze, hogy meg :))))

Belli írta...

Mind nagyon édes!De ha választanom kellene,a sötét alapon-sárga virág mintásat választanám:))) Nagyon ügyes vagy!!!

Éva írta...

Nagyon aranyosak! Egyik szebb mint a másik!

sucika írta...

Mind nagyon tetszik, de a világoskék kis mintás a legjobban! Nagyon ügyes vagy! :))

Ditti írta...

Köszönöm a kedves szavaitokat! örülök, hogy nektek is tetszik, nem csak nekem. :)

Bibir írta...

Nagyon édesek megint :) nem is tudnék választani. talán a sárga nyakkendős... muszáj választani? :D

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...