Teljesen szétszedtem (a csavarokat alig bírtam kitekerni).
Végül 3 különféle durvaságú csiszolópapírral lecsiszoltam.
Az eredeti terv szerint nem festettem volna le, de sajnos csiszolás után is elég csúnyán nézett ki a felülete, így kapott két réteg fehér alapozót. Az első réteg után megvártam, míg teljesen megszárad, ekkor kentem rá a 2. réteget.
Majd szalvétatechnikával bevontam kotta mintás papírzsebkendővel. Soha, de soha nem szakad még így szalvéta anyag, mint most. Ezért sajnos több helyen hibás maradt a felület...:( Ráadásul a belső részre is ráhajtottam a szalvétát, kár volt, mert kinyitva belül elég csúnyácska maradt (sebaj, tanulópénz)
Száradás után kicseréltem a zsanérokat. Szép, új aranyszínű zsanérokat és csavarokat vettem hozzá.
A eredeti kallantyúját meg szerettem volna tartani, így amennyire tudtam lecsiszoltam róla a rozsdát (rozsdaoldó nem volt otthon, és nem szerettem volna csak ezért venni), majd ecetben áztattam pár órát, és újra megcsiszoltam. Teljesen nem lett rozsdamentes, de a patina jót tesz neki szerintem.
Utolsó lépésként a tetejét csipkével díszítettem, amit ragasztópisztollyal rögzítettem.
Végül belepakoltam a csipkéimet, amikből újabb alkotások születnek majd egyszer. :)
4 megjegyzés:
Rá sem lehet ismerni. Ügyesen helyrehoztad!! Nagyon tetszik!!
Gyönyörű lett, nagyon tetszik. :))
Csodát műveltél ezzel a dobozzal is!
Nagyon szép lett! Csak gratulálni tudok hozzá :D
Megjegyzés küldése